Belgák eledele

Az endívia, sonkába tekerve, besameles krumplipüré alá temetve.
Ezzel kb el is mondtam, hogyan készül. Kell hozzá két kisebb endívia (ezt néha magamban cikóriának hívom, pedig tudom, hogy az a Maci kávé, de a wikipédia szerint van közük egymáshoz. És még az őszirózsához is.), megpárolva, vékony sonkaszeletbe tekerve. Kivajazott tepsibe-jénaiba-kenyérsütő formába helyezve, besamellel meglocsolva, krumplipürével betakargatva kb 25 perc sütés után fogyasztható. A "sajttal minden feljavítható" aranyszabály itt is alkalmazható.

Az alapreceptet kicsit persze megváltoztattam. Besamelt főzni lusta voltam, meg különben is, a liszt meg az olaj... és a pürét sem akartam teljesen krumpliból csinálni, teljesen jól társítható egyéb párolt-pépesített zöldségekkel, csak az arányokat kell jól eltalálni.
A répa például nagyon jó ezekbe a pürékbe, itt most külön érdekesség volt, hogy lila répa került a kosaramba. Nem viccelek, lila:

Illetve elrejtettem benne egy kisebb fehérrépát is, mert azt nem nagyon szeretem, de a többi között elmegy. Kicsit úgy vagyok a biokosár tartalmával, hogy saját magamat próbálom néha átverni, és sajt meg tejföl közé rejtem azokat a zöldségeket, amelyekért egyébként nem vagyok nagyon odáig. Általában bedőlök a saját trükkömnek és megeszem őket jól.

Grillezett padlizsán - a szendvicssütőben

Imádom a padlizsánt. Főleg roston/grillen sütve. Meg töltve. Meg krémként.
Általában serpenyőben szoktam sütögetni, pici olajban, gyorsan. Csak annyira sajnos sosem gyorsan, hogy ne legyen a fél lakás és az összes hajam grillezett padlizsán szagú tőle.
De most! Ellestem Sáritól a trükköt: szendvicssütőben késziti el! Ehhez persze először meg kellett örökölnöm egy szendvicssütőt (konyhai felszerelésem kb fele hagyatékként éspervagy átmeneti idejű megőrzésre került hozzám), de most, hogy már van, csak megkenegettem olivaolajjal kicsit, és beletettem a felszeletelt padlizsánt. Ha megsült, kiszedtem, még melegen vékony szelet sajtot tettem rá, aztán ment a dobozba, ez lesz holnap az ebéd. A szendvicssütő sajnos két szendvics méretű, ezért elég sokáig tartott elszórakozni a padlizsánnal, de legalább nem büdös a lakás!
Egyébként a recept kiválóan használható vendégváró hidegtálhoz: a padlizsánt egy vékony szelet akármilyen (pulyka, pl) sonka és egy vékony szelet keményebb féle sajt közé szoktam illeszteni, lehetőség szerint falatnyi méretben, fogpiszkálóval átszúrva. Egy éjszaka a hűtőben, és másnap sírni kell, annyira jó. El is szoktam rejteni magam elől, mert különben a vendégek csak teli szájjal előadott történetemből tudnák meg, mit készítettem nekik és milyen jó volt.

A sajtos csirke

A recept az anyukámtól származik, a pénteki pótszilveszteren a hercegség képviselői is tesztelték, és nem nagyon reklamáltak.

Csirkemell őzgerincformában sütve

Hozzávalók:

ízlés szerint bors
ízlés szerint só
2 db tojás
3 evőkanál liszt
4 evőkanál tejföl
15 dkg reszelt sajt
20 dkg baconszalonna
80 dkg csirkemell
ízlés szerint petezselyemzöld

Elkészítés módja: 3 ek. tejfölt a tojásokkal, liszttel, sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A húst apróra kockázzuk és a sajtos-tejfölös masszához adjuk. Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék 1 ek. tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, 170°C-on kb. 40 perc alatt süssük készre. Utána ki lehet fordítani a formából egy tepsire és addig pirítsuk, míg a szalonna nem kap egy kis színt.

Az enyémből kimaradt a petrezselyem, de több lett benne a sajt, és persze a tojást kifelejtettem (tudtam, hogy valami elmaradt, pedig az kell bele, jobban összeállnak a dolgok). A tepsibe kifordítás-pirítás témát is mellőztem, az éhes seregek már majdnem az asztalt verték, alig bírtam őket kis tejfölös Erős Pistába mártogatott répával lecsillapítani. Ez egyébként másnap, hidegen is nagyon jó, és akkor még szeletelni is könnyebb. Én a fiúknak rizst, a lányoknak salátát tálaltam mellé, frissen valahogy így nézett ki:

A sajttorta

Másik slágerreceptem, szintén nem nagyon szokott maradni belőle. Szintén kalóriaszegény, csak 60 deka zsíros krémsajt van benne, kis cukorral, fahéjas keksz alapokra helyezve. Norbi is tuti engedélyezné. Ráadásul gyümölccsel dúsítható, és akkor aztán teljesen egészséges.
Az eredeti recept itt található. Nem tuodom, miért New York-i, én ilyet New Yorkban nem ettem, de lehet, hogy csak azért, mert 32 fok volt és egy nap egyszer ettünk. De majd megyek még, és kipróbálom.
A receptet kisebb változtatásokkal használom.
Az alaphoz általában belga speculoos kekszet használok, ezt ipari mennyiségben szoktam Magyarországra szállítani, mások is használják. Ha nem fér bele a bőröndbe, a csokival nem bevont Mese mézes keksz is teljesen jó, annak hiányában a háztartási keksztől kezdve bármi, csak kicsit más lesz az íze, meg a keksz zsírosságától/vajtartalmától függően az állaga. A tíz perc sütés sütőtől függően néha sok lehet, nagyon hamar oda tud kapni.
A sajtos részt is csináltam már előírás szerint csupa Philadelhiából, de használtam hozzá a mindenféle tömlős sajtok egyvelegét is, csak arra kell figyelni, hogy a medvehagymás meg sonkás azért ne keveredjen bele.
Málnás zselatint még sose tettem a tetejére (valamiért nem fűzök nagy reményeket a zselatin baráti érzelmeihez, és inkább nem is adok neki esélyt), viszont mézben meg szoktam futtatni a konyhában fellelhető keményebb gyümölcsöket (körte, alma, egyszer sárgabarackkal is kipróbáltam), azokat sorjázom a tetejére, és a végén a maradék gyümölcsleves mézet is rácsurgatom, szépen megdermed, és nagyon kellemesen keverednek az ízek a végén.

Valahogy így:

A fokhagymás kenyér

Mióta rátaláltam a receptre (innen), nem nagyon van olyan házibuli vagy céges batyus jellegű mulatság, ahova ne vinnék belőle. Nem tudom, mennyi ideig áll el, mert még sose maradt belőle.
Ráadásul egyszerű is, csak a vége kicsit macerás, de elrontani csak akkor lehet, ha az ember lánya közben vasal, DVD-ről Johnny Deppet és Juliette Binoche-t nézi a Csokoládéban, és csak akkor kap a fejéhez, hogy mintha valami lenne a sütőben, amikor ők is szeletelni kezdik a csokitortát.
Szerencsére felmelegítés közben megpuhul, csak utána gyorsan meg kell enni, és akkor persze megégeti a szájpadlást.
A lényeg:
45 dkg liszt
2,5 dl langyos víz
1 teáskanál méz
fél élesztő (fél tégla, azt hiszem)
vegeta
fokhagymás/fűszeres vaj (1 hurka, nagyjából 10 dkg)
tetszés szerinti szeletelt sajt (a lapka típusú szeletelt sajtnál egy szelet kettőt ér, mert nagyok és ketté kell őket vágni), nekem általában 8-10

Az élesztőt a mézes vízben megfuttatni, a sós (vegetás) liszttel össze gyúrni, kelni hagyni. A kelt tészából két hosszúkás cipót gyúrni (nagyjából olyan vastagságút, mint a francia bagett), és szépen (sütőpapíron) megsütni. A belinkelt recept 350 fokot ír, de ez nyilván Fahrenheit, és azt sosem tanultam meg átváltani Celsiusra, mert a Fahrenheit-skálának semmi értelme! Nemcsak máshol kezdődik, de a beosztása is eltérő, és ettől csak ideges leszek, másrészt meg a gázsütőn amúgy is hogy lehet fokot állítani? Szóval szépen meg kell őket sütni, de nem teljesen pirosra, csak addig, amíg vászonszínűből ígéretes színre kezdenek váltani. Akkor jön az olvasztott fokhagymás vaj.
A halványsárga kenyérkéket az olvasztott vajjal (nem muszáj hülyebiztos előre fokhagymázott hurkaformájú fűszervajat venni, lehet teljesen egyszerű teavaj, belenyomott fokhagymával, de az fontos, hogy vaj legyen. Ez nem lesz kalóriaszegény fitnesszcsoda, kár csalni a margarinnal, mert nem ugyanolyan.) picit megkenni, és még öt percre a sütőbe visszatolni. Utána kivenni, kicsit hűlni hagyni, és később 8-10 helyen beirdalni. Illetve hát majdnem felszeletelni, hogy csak az alján maradjon egyben. A szeletek közé még olvasztott vajat kenni, és egy-egy szelet sajtot helyezni. Ha ez kész, vissza a sütőbe, még kb 10 percre, közben NEM Johnny Deppet bámulni, konyhaajtót lehetőség szerint becsukni, mert az egész kerületnek fokhagymaszaga lesz, és amikor kész, sikereket learatni.

Ennyi!

Kígyót, békát

Kígyót még sosem ettem. Békát egyszer már igen, és állaga és íze is a csirkére hasonlított. Mondjuk mennyiséget tekintve a békacomb úgy viszonyul a csirkecombhoz, mint fürjtojás a tyúktojáshoz, de az íze ettől még jó.
Viszont másik országban élek, ahol nem ismerik a túrót, de esznek cserébe lovat. Mármint teljesen szabad akaratukból, nem azért, mert valaki belecsempészte a lasagnába. Meg van biokosaram is, benne olyan zöldségekkel, hogy két nyelven kell gugliznom, hogy megtudjam, mit lehet belőlük főzni. Legtöbbször kiderül, hogy van magyar nevük is.
Meg van egy ázsiai származású barátnőm, aki imádja az Erős Pistát, és laktam francia fiúkkal, akik ölre mentek a mákos gubáért. Laktam francia lányokkal is, akik némileg aggódva nézték, hogy pestóval eszem a tuc kekszet. Reggelire.
Szóval az étkezés meg főzés legalább annyira változó kultúránként, mint a huszadik században történt geopolitikai fordulatokhoz való viszony (főzés közben néha nagyon intellektuális gondolataim bírnak támadni). És mivel az itteni barátaimnak el szoktam mesélni, hogy készül a csirkepörkölt, gondoltam, az otthoni családnak, barátoknak és üzletfeleknek is elmesélem, hogyan készül a kuszkusz, a szép kolléganő marokkói anyukájának telefonon lediktált autentikus receptje után.